![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/RMDSZ-1-300x200.jpg)
„Megyei tanácselnökjelölttel, brassói polgármesterjelölttel, teljes megyei és Brassó városi tanácsosi listákkal, további 8 polgármesterjelölttel indulunk az idei választásokon, illetve 18 magyarlakta településen indítunk tanácsosi listát” – közölte Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök.
Mint folytatta, egy felkészült, szakértelemmel rendelkező csapattal vágnak neki a választásoknak, valamint tovább szeretnék folytatni az elmúlt négy évben elkezdett munkát. „A jelentkezéseket a magyar közösség támogatásának köszönhetően tudtuk leadni, hiszen rövid idő alatt a megyei listára közel 4000 és a Brassó városi listára 2000 támogatói aláírást sikerült összegyűjteni. Enélkül nem sikerülthetett volna, így ezúttal is köszönetet mondunk a segítségért” – hangsúlyozta Kovács.
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/KovacsAttila-300x200.jpg)
A megyei RMDSZ-elnök arról is nyilatkozott, hogy az RMDSZ mögött olyan megvalósítások vannak (szerk. megj. – a megyei megvalósításokról ide kattintva olvashat), amelyekre a magyar közösség is büszke lehet, hiszen a magyar tisztségviselők önkormányzati munkájának és az RMDSZ által biztosított politikai stabilitásnak köszönhetően fejlődés tapasztalható Brassóban és a megyében kulturális, gazdasági, egészségügyi, oktatási téren egyaránt. Kiemelte, hogy a 2016-os választásokon olyan jó eredményt ért el a közösség, amire senki nem számított, és így lehetett, hogy most már négy éve egyszerre van megyei tanács alelnöke és brassói alpolgármestere a magyaroknak.
A megyei tanácsosi listát Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök vezeti, második helyen Tóásó Imelda szerepel, aki megyei tanácselnök-jelöltségét is iktatta, majd következik Szakál András, eddigi megyei tanácsos, negyedik helyen pedig Ambrus Izabella képviselő van. Brassóban polgármesterjelöltként és tanácsosjelöltként indul Barabás László, a tanácsosi lista második helyén Toró Tamás, jelenlegi tanácsos szerepel.
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/ToasoImelda-300x200.jpg)
„Vállaltam a megyei tanácselnök-jelöltséget, mert tovább szeretném gyümölcsöztetni az elmúlt 4 év tapasztalatát. Alelnökként olyan programokon dolgoztam, amelyek által a kultúrát, a sportot, vagy akár az egyházakat tudtuk támogatni. Jelentős szerepem volt olyan uniós források lehívásában, amelyek a környezetvédelmet, a turizmus promoválását vagy akár a közigazgatás digitalizálását szolgálják. Továbbá a megye számára prioritás a reptér megépítése, az úthálózat korszerűsítése és a egészségügyi rendszer fejlesztése. Ezeket a projekteket szeretném továbbvinni, és ehhez egy erős csapatra van szükség. Úgy érzem, hogy az RMDSZ-es csapattal együtt közösen sikerülni fog” – emelte ki Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke a jelöltsége kapcsán.
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/BarabasLaszlo-300x200.jpg)
Barabás László, brassói alpolgármester jelöltsége kapcsán kifejettte: „azért vállaltam ezt a küldetést, mert az elmúlt 4 évben alporgármesterként rengeteg tervben, tervek megvalósításában, kivitelezésében vettem részt a polgármesteri hivatal csapatával együtt. Sok projekt van elkezdve Brassóban, amelyeket folytatni szeretnék, és úgy érzem, sokat tudnék segíteni a városnak”.
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/ToroTamas-300x200.jpg)
„Azért vállalom újra a tanácsosi munkát, hogy a következő 4 évben a megkezdett munkákat tovább tudjuk vinni, tovább tudjuk görgetni a nagy álmunkat, hogy Brassó is felzárkózzon a nagy erdélyi városok körébe, ahol magyar kulturális intézmény van. Ahhoz, hogy az eredmények bővüljenek, ott kell lennünk az úgynevezett pályán, mert csak akkor tudunk labdába rúgni – ehhez kérem a brassói magyarok támogatását” – mondta el Toró Tamás, aki az elmúlt négy évben több nagy magyar rendezvény főszervezője volt, mint például a Brassói Magyar Napok, a Magyar Színházfesztivál, a Gyermekfesztivál. Legutóbbi rendezvényt, az idei négy napos színházfesztivált a járványügyi megszorítások ellenére is sikerült megtartani.
Az RMDSZ a megyében Brassón kívül 8 településen indítunk polgármesterjelöltet: Négyfaluban Géczi Gellért, Ürmösön Gergely János, Alsórákoson Epureanu János, Homoród községben Lőrincz Béla, Tatrangon Taizs János, Krizbán Iakab Árpád, Bodolán Csíki Kálmán, Olthévízen Kelemen József Attila a polgármesterjelölt. Összesen 18 településen indítunk tanácsosi listát: azokon a településeken, ahol indul polgármesterjelölt is, emellett Apácán, Höltövény községben, Keresztváron, Sárkány községben, Kőhalomban, Kacán, Zsiberk községben, Botfaluban és Kóboron.
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/GecziGellert-300x200.jpg)
Géczi Gellért polgármesterjelölt, Négyfalu
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/GergelyJanos-300x200.jpg)
Gergely János polgármesterjelölt, Ürmös
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/EpureanuJanos-300x200.jpg)
Epureanu János polgármesterjelölt, Alsórákos
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/Taizs-Janos-300x200.jpg)
Taizs János polgármesterjelölt, Tatrang
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/IakabArpad-300x200.jpg)
Iakab Árpád polgármesterjelölt, Krizba
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/LorinczBela-300x204.jpg)
Lőrincz Béla polgármesterjelölt, Homoród
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/CsikiKalman-300x200.jpg)
Csíki Kálmán polgármesterjelölt, Bodola
![](http://www.brasso.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/08/Kelemen-J-Attila-2-1-300x200.jpg)
Kelemen József Attila polgármesterjelölt, Olthévíz
Hagyj üzenetet