Az RMDSZ Brassó megyei szervezete sorozatot indított azzal a céllal, hogy bemutassa az RMDSZ-es tisztségviselők 2016 és 2020 közötti eredményeit. „A közösség választott meg minket, kötelességünk és felelősségünk beszámolni, elszámolni a bizalommal” – emelte ki Kovács Attila, a megyei RMDSZ-elnök a sorozat kapcsán.

A hatodik rész Bodoláról és Nagymoháról készült, ahol tanácsosaink dolgoztak a helyi közösségekért. Bodolán Csíki Kálmán tanácsos idén polgármesterjelöltként indul a választásokon, Nagymoháról Gyerkes Sándor újra helyi tanácsos szeretne lenni.

Bodolán az elmúlt négy évben négy helyi tanácsos tevékenykedett, köztük Csíki Kálmán, aki az eredményekről számol be.

„A helyi tanácsban kifejtett munka eredményeként betáblázták a földbirtokok 90%-át, továbbá a tanácsosi csapat javaslatára leaszfaltozták a Temető és a Száka utcákat, illetve a Templom utcával folytatják. Hozzájárultunk a Református Templom padlófütéséhez, a templom és a parókia tetőjavításához” – monda el Csíki Kámán, aki a tanácsosi munkája mellett a Bodolai Református Egyház gondnokaként is tevékenykedik.

Az elmúlt négy évben kétszer – 2016-ban és idén – is lekerültek a magyar helységnévtáblák Bodola határában, de mindkét alkalommal sikerült visszaállítani őket a megyei RMDSZ-es alelnöknek és tanácsosoknak köszönhetően. „Újra bebizonyosodott, hogy ott kell lennünk a közigazgatásban és kellő súlyunk kell legyen ahhoz, hogy jogainkat megvédhessük” – mondta el az üggyel foglalkozó Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke.

A helyi embereknek segítségként szervezte meg a jogi tanácsadást, ahol Ambrus Izabella képviselő ingyenesen segített jogi kérdésekben. „Emellett honosítási napokat szerveztünk, ahol a megyei RMDSZ-munkatársakkal együtt segítettünk az embereknek összeállítani a magyar állapolgársági kérelmeket, illetve egy konzuli napot is szerveztünk Bodolán, így nem kellett a helyieknek elutazni se Brassóba se távolabb azért, hogy leadják a kérelmeket” – részletezte a helyi tanácsos.

Új hagyományt alakítottak ki a Bodolai Magyar Napok által, amelynek főszervezője Csíki Kálmán. Az eseménynek idén lett volna a harmadik kiadása, az eddigi rendezvényeken fellépett a Rétyi színjátszó csoport, a keresztvári Zöld Pántlika Néptáncegyüttes, a Zajzoni Boricások, illetve a brassói Búzavirág Néptáncegyüttes.

Az RMDSZ-es tanácsosok kedezményezésére a járvány kezdetén a hivataltól csomagot kaptak az idősek és a rászoruló családok, emellett magyar családoknak adtak csomagokat húsvétkor és karácsonykor egy magánvállalkozó segítségével.

Csíki Kálmán terveiről is beszélt, miszerint legfontosabb célja az ívóvíz- és szennyvízhálózat feljavítása, továbbá a mellékutcák leaszfaltozása, mezei utak javítása. Rendezendő kérdésnek látja a közszállítást, mivel 2018 júniusában a vasúthíd leomlott, azóta erre nem volt megoldás, viszont rengeteg ingázó gyereknek és felnőttnek lenne szüksége más utazási, ingázási lehetőségre. A gyerekek számára jatszóteret és egy parkot alakítana ki, a helyi sportcsapatot támogatná. Továbbá a bodolai grófi kastélyt szeretné visszaszerezni a település számára és turisztikai céllal használatba helyezni.

Zsiberk község, a magyarlakta Nagymoha

Gyerkes Sándor beszámolójáért ide kattintson.