Ünnepi táncház Brassóban

A Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács újra, ezúttal ünnepi táncházat szervezett december 14-én az Áprily Lajos Főgimnázium sporttermében. Több mint 80 résztvevő mulatott együtt a Kedves Zenekar muzsikájára. Családok, néptáncegyüttes-vezetők, tánctanulók, egyetmisták, kisikolások és sok más népzene- és néptánckedvelő érdeklődött a rendezvény iránt. „Célunk volt elindítani a brassói táncházmozgalmat. Ezért szerveztünk 2017 végétől mostanáig [...]

Sikeres táncházsorozatot zárt a BIT

Február 16-án zárult az a háromalkalmas táncházsorozat, amelyet 2017 végén indított a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács. Mindhárom alkalommal az Áprily Lajos Főgimnázium díszterme adott helyet a táncnak, ezért köszönet Antal Annamária igazgatót illeti. A BIT három táncházba várta a Brassó megyei néptáncosokat, tánckedvelőket, kicsiket és nagyokat: először 2017. október 28-án, amikor a magyarországi [...]

Következő Táncház Brassóban a Következő Zenekarral

A Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács újra táncházat szervez december 15-én, pénteken 19 órától az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében (După Ziduri utca 3. szám, Brassó), ahol a Következő Zenekar húzza a talpalávalót. „A táncházsorozat célja szórakozási lehetőséget nyújtani néptáncosainknak, a néptánckedvelőknek, mindazoknak, akik a táncház hagyományát kívánják gyakorolni és fenntartani. Ezért szervezetük meg a Kedves Táncház után [...]

Sikeres táncház Brassóban

Szoknya perdült, láb dobbant, szállt az ének, örült a lélek – így telt a rendhagyó táncház október 28-án Brassóban, amelyet a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (BIT) és a Túl A Tiszán Egyesület szervezett. A Kedves Zenekar húzta a talpalávalót több mint száz táncosnak, vendégnek, aprónak, fiatalnak, felnőttnek. A Brassó megyei ifjúsági szervezet vezetője, [...]

Rendhagyó táncház Brassóban

A Brassó megyében működő néptánccsoportok erősítik szórvány magyar közösségünket. A rendhagyó táncház célja szórakozási lehetőséget nyújtani néptáncosainknak, a néptánckedvelőknek, mindazoknak, akik a táncház hagyományát kívánják gyakorolni és fenntartani. Magyarországi vendégekkel és sok nótával várjuk október 28-án, szombaton 19 órától az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében (După Ziduri utca 3. szám), ahol az Erdélyben jól ismert [...]

Ifjúsági élet darabjai

A Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (BIT) Brassó megyei magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő ernyőszervezet, mely jelenlegi felállásában a 2010. májusában megtörtént újjáalakulás óta működik. 2013. decemberében Péter Zsolt lett az új elnök. A következőkben elnöki beszámolót olvashatnak. A BIT a Brassó megyei magyar ifjúság önálló, érdekegyeztető, érdekvédelmi és képviseleti testületeként, az RMDSZ megyei szervezetének partnerszervezeteként, [...]

Brassóban a Rólad szól! ifjúsági program

Április 15-én Brassóban állomásozott a Rólad szól! konzultációs karaván, melyet a MIÉRT és az RMDSZ indított a MAKOSZ-szal partnerségben, és melynek célja, hogy a fiatalok beleszóljanak az őket érintő kérdésekbe. A Rólad szól! stábja egy kisbusszal utazza körbe Erdély nagyobb magyarlakta településeit, hogy beszéljen a fiatalokkal a számukra fontos kérdésekről, témákról, problémákról. Április 15-én, [...]