Szoknya perdült, láb dobbant, szállt az ének, örült a lélek – így telt a rendhagyó táncház október 28-án Brassóban, amelyet a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (BIT) és a Túl A Tiszán Egyesület szervezett. A Kedves Zenekar húzta a talpalávalót több mint száz táncosnak, vendégnek, aprónak, fiatalnak, felnőttnek.

A Brassó megyei ifjúsági szervezet vezetője, Péter Zsolt és a BIT csapata október 27-én, pénteken fogadták a magyarországi vendégeket, akik vezetője, a szervezet elnöke, Bondár Krisztián mutatta be a Túl A Tiszán Egyesületet. A közösség barátok és azok családtagjaiból alakult 2015 szeptemberében. Az egyesületi tagok szenvedélye a kulturális értéket képviselő népi kultúra, néptánc, népdal, a tradicionális szokások ápolása, felelevenítése, és a hetvenes évektől kibontakozó táncházmozgalom eszméinek gondozása táncházak szervezése által.

A vendégek elhozták Tajthy Péter, Paszab Község polgármesterének ajándékát, pontosabban három mázsa krumplit – mint elmondták, azért krumpli, mert a település híres a burgonyatermesztésről. Ménessy Miklós, brassói református lelkész vette át az ajándékot, amely egy részét az általa működtetett és a vendégeknek szállásként szolgáló Reménység Háza kap meg, illetve a másik részből a Szegedi László református esperes által Kőhalomban működtetett Református Szórvány Diákotthon részesül.

Szombaton, október 28-án az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében muzsikával, zsíros kenyérrel várták a résztvevőket, akik a Kedves Zenekar kíséretében igazi táncházas hangulatot teremtettek. A szervezők kiemelték, külön öröm, hogy a helyi néptáncosok csoportosan vettek részt, és remélik, hogy a néptáncegyüttesek továbbra is csatlakoznak az egyfajta Brassó megyei táncházmogalomhoz. Péter Zsolt, a BIT elnöke ígéri, lesz folytatás, két táncház van tervben, amely megszervezésében ugyancsak a helyi táncosok segítségét fogja kérni, mivel fontos cél, hogy a rendezvények a néptáncosok igényeire válaszoljanak.

Az eseményen részt vett Ambrus Izabella parlamenti képviselő és Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke. Az eseményt támogatta a Nemzeti Együttműködési Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Paprika – a magyar ízek boltja, Brassói Lapok, az Áprily Lajos Főgimnázium, a Reménység Háza. A BIT ezúton is köszöni az önkéntesek munkáját és a mindennemű segítséget.

Fotóalbulm a BIT facebook oldalán ide kattintva!