Eredményes megegyezéssel a megye szintű vezetői tisztségekért

Az eredményes tárgyalásoknak köszönhetően az RMDSZ megkapja a Brassó Megyei Tanács egyik alelnöki és Brassó város egyik alpolgármesteri tisztségét – hangzott el a június 16-ai sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Polgári Mozgalom Párt (PMP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői által aláírt együttműködési megállapodást.

„Nagyon jó eredményekkel zártuk a június 5-ei választásokat, és ez növeli a magyar közösség erejét. Nyolc év után újra három megyei tanácsosunk van az eddigi kettő helyett, továbbá Brassó városban sikerült újra megszerezzük a két tanácsosi helyet. Az RMDSZ megyei és városi szintű jó tárgyalási pozícióját a magyarság javára tudtuk felhasználni.” – kezdte kiértékelőjét Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke.

Erdélyi viszonylatban a magyar szavazók arányát és az RMDSZ-re leadott szavazatokat tekintve az RMDSZ Brassó megyei szervezete az elsők közt van. „A választási kampány során Brassóban George Scripcaru jelöltségét támogattuk, hiszen benne láttunk garanciát arra, hogy az elkezdett projekteket tovább tudja vinni, itt elsősorban a repülőtér-projektre gondolok. Kiemelten fontos volt az, hogy Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy vezetői, Tamás Sándor és Antal Árpád jelentős összegekkel járulnak hozzá a reptér megvalósításához. Mindennek nagy szerepe volt abban, hogy az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal kötött egyezséget.” – tekintett vissza a megyei elnök.

Az eredményes tárgyalásoknak köszönhetően egy olyan megállapodás született, amely lehetőséget jelent a magyar közösség számára. A megegyezés rögzíti, hogy a felek együttműködnek a megye és a város fenntartható fejlődése érdekében.

„Olyan partnerekkel dolgozunk tovább, akik segítik a magyar közösség számára fontos ügyeket” – emelte ki Kovács Attila. Részletezve, elmondta, hogy az infrastrukturális, a gazdasági növekedést célzó fejlesztések mellett a magyar oktatási intézmények és kulturális projektek, illetve kisebbségjogi ügyek támogatását is célként tűzték ki. A megállapodás tartalmazza a magyar lakta településekre vezető megyei utak feljavítását (DN13 – Alsórákos – Felsőrákos útvonal, a Homoród –– Székelyzsombor – megyehatár, a Mogyorós – Apáca – Ürmös – Ágostonfalva – megyehatár, a Sáros – Felmér – Kóbor – Szásztyúkos – Komána község útszakaszok), továbbá a Sárkány és Halmágy közti útszakaszon, az Olt folyón átvezető híd megépítését. Oktatási témában a kisebbség anyanyelven való tanulásának támogatását, az Áprily Lajos Főgimnázium udvarának és sporttermének felújítását, a 11-es óvodánál és a 15-ös iskolánál elkezdett munkálatok folyatatását, a csökkentett létszámú magyar osztályok működtetését, iskolabuszok biztosítását, brassói magyar bölcsőde kialakítását foglalták be a megegyezésbe.

A megállapodás arról biztosít, hogy támogatják a magyar hagyományőrző eseményeket és a többnyelvű feliratok kihelyezését, segítik a magyar vonatkozású emléktáblák állítását és műemlékek feljavítását, illetve célként tűzték ki, hogy a brassói kulturális eseménynaptárban helyet kapjanak a magyar rendezvények.

„A tárgyalások eredményesek voltak, és reméljük, hogy ez az együttműködés a tanácsok megalakulásában és működésében is megvalósul. Az idők során eddig nem volt példa rá, de most Brassónak magyar alpolgármestere lesz Barabás László személyében. 2008 és 2012 között a megyei tanács alelnökeként tevékenykedhettem, és most folytathatjuk a munkát. Újra sikerült megszerezni az alelnöki tisztséget, amelyet ezúttal Ambrus Izabella vállal fel. A vezetői tisztségek az érdekképviseleti munkának súlyt, illetve a magyar közösségnek erőt adnak. Így megint csak bebizonyosodott, hogy az RMDSZ szerepvállalása az önkormányzatokban nélkülözhetetlen.” – mondta el zárásként a megyei elnök.