Az RMDSZ Brassó megyei szervezete sorozatot indított azzal a céllal, hogy bemutassa az RMDSZ-es tisztségviselők 2016 és 2020 közötti eredményeit. „A közösség választott meg minket, kötelességünk és felelősségünk beszámolni, elszámolni a bizalommal” – emelte ki Kovács Attila, a megyei RMDSZ-elnök a sorozat kapcsán.

A hatodik rész Bodoláról és Nagymoháról készült, ahol tanácsosaink dolgoztak a helyi közösségekért. Bodolán Csíki Kálmán tanácsos idén polgármesterjelöltként indul a választásokon, Nagymoháról Gyerkes Sándor újra helyi tanácsos szeretne lenni.

A Brassótól 90 kilóméterre levő, Zsiberk községhez tartozó Nagymohán élő magyar közösséggel találkozhatunk, mivel vannak olyan aktív emberek, akik felvállalják a közösségi teendőket – ilyenek a helyi tanítók, a református egyház vezetői és az egyházközösség, köztük Gyerkes Sándor, aki az utóbbi 8 évben, előtte 2000 és 2004 között helyi tanácsosként dolgozott, illetve alpolgármesteri feladatokat is vállalt.

Az RMDSZ-elnök beszámolójában elmondta, hogy „a rendszerváltás óta Nagymohában 2016 után sikerült a földeket kiosztani szinte minden tulajdonosnak. 1600 hektár területről van szó, amelynek kiosztása közel két évbe került. Ez a folyamat nagy megelégedettséghez vezetett, hiszen a falu lakosságának a 90%-a mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozik”.

2017-ben az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) program által sikerült megnyernje a Zsiberk községi hivatal a víz bevezetését és a kanalizálást. „A kötelező folyamatok után (licit, engedélyek, más eljárások) 2019-ben neki is fogtunk a munkálatoknak, amelyek a mai napon is zajlanak. Ha ilyen lelkesedéssel folytatódnak a munkálatok, reményeink szerint idén augusztus-szeptemberben megengedjük a csapban a vizet” – fejtette ki a helyi tanácsos. Mint folytatta: „még egy siker, amit elértünk, az a kultúrotthon belső modernizálása: fáskazánt, padlófűtést szereltünk, a padlót pedig csempéztük, meszeltünk, lambériáztunk”.

Az RMDSZ tevékenységéről elmondta, hogy szoros kapcsolatban áll a Református Egyházzal, mindkét intézmény támogatja a hagyományok megőrzését célzó eseményeket, törekvéseket.

Gyerkes Sándor továbbra is tanácsosként, lehetőség adtán alpolgármesterként kíván közösségi feladatot vállalni, ezért indul tanácsosjelöltként az önkormányzati választásokon. Terveiről is szólt röviden. „A földkiosztásokkal kapcsolatban szeretnénk megszerezni minden tulajdonosnak a birtoklevelet is, a kultúrotthon külső felújítását is tervbe vettük, továbbá az iskolánk is különböző javításra szorul, ezen is dolgozni akarunk.  Továbbra is támogatni szeretnénk az egyházat. A víz bevezetése és a kanalizálás befejezése után új járdát és betonárkokat szeretnénk önteni, a földes mellékutakat leaszfaltozni. Emellet is nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományainkra, anyanyelvünk megőrzésére, ami az egész közül a legfontosabb” – részletezte Gyerkes Sándor.

Bodola

Csíki Kálmán eredményeiről ide kattintva olvashat.