Az RMDSZ október 19-én elsőként adta le a Brassó megyei képviselő- és szenátorjelöltek listáját a Megyei Választási Irodánál.

Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök mint a képviselői jelöltlista vezetője elmondta: „az előző választásokon fontos és nyomatékos jelzést kaptunk a barcasági magyar közösségtől. Ennek elemzését nem zártuk le, és nem futamodok meg előle. A képviselőjelöltségem éppen annak a bizonyítéka, hogy vállalom a felelősséget azért, ami Brassó megyében történt. A jelöltlisták leadásánál ma velem tartottak Ambrus Izabella képviselő, Tóásó Imelda, Varga Nándor, és nem csak szimbolikusan, hiszen büszke vagyok arra a munkára, amelyet az elmúlt 4 évben végeztem, mint ahogy valamennyi munkatársam tevékenységére. Köszönöm nekik az eddigieket”.

Mint folytatta, „képviseletre Brassóban nem azért van szükség, hogy Kovács Attila Bukarestben legyen, hanem azért, mert ez a tisztség jelzi a közösségi erőnket, és azt, hogy nem adjuk fel a képviselet utolsó bástyáját, hiszen megőrizve azt, hozzájárulhatunk egy nagy és közös magyar sikerhez Erdélyben. A következő időszakban meghallgatom a tevékenységemre vonatkozó kritikákat, és személyesen is megköszönöm, hogy támogatták a jelöltségemet. Mindkettőről azt gondolom, hogy hasznos és szükséges. December 6-án országos vizsgát teszünk, és én azon leszek, hogy visszanyerjem az emberek bizalmát és támogatását, hogy érveljek a képviselet fontossága mellett”.

A Brassó megyei képviselőjelöltek listája: Kovács Attila, Ambrus Izabella-Ágnes, Tóásó Imelda, Szakál András, Varga Nándor, Toró Tamás, Antal Annamária, Péter Zsolt, Kirsch Gábor, Áros Levente, László István, Imbre Eduard.

A Brassó megyei szenátorjelöltek listáját Géczi Gellért vezeti, majd következik Molnár Stefánia, Iakab Árpád, Pakot Zoltán, Udvardi Árpád, Dudás Jakab.