Az RMDSZ Brassó megyei szervezete a választások után köszönetét fejezi ki minden szavazónak, aki támogatta a Szövetség listáit és polgármesterjelöltjeit.

„Nem jutottunk be a Brassó megyei tanácsba és a brassói tanácsba, mert nem értük el az 5%-os küszöböt. Mégis el kell mondani, hogy a 10.045 szavazat érkezett a megyei listára – ennyi ember hitt abban, hogy fontos a magyar képviselet, hitt a kitűzött célokban és hitt bennünk is. Köszönettel tartozunk minden szavazatért, támogatásért. Minden szavazatnak súlya volt” – kezdte a választások utáni nyilatkozatát Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke.

„Amit az eredményeket illetően talán már most el lehet mondani az, hogy valószínű nem sikerült a választások tétjét kellőképpen kihangsúlyozzuk, kellőképpen elmagyarázni a választóknak. Mi tudtuk, hogy a demográfiai mutatók nem kedveznek nekünk, hogy a 2011-ben 7% körüli magyarság az utóbbi 10 évben igencsak megfogyatkozott, és hogy az 5% küszöb nagyon közel van, de lehet, hogy ezt jobban ki lehetett, ki kellett volna hangsúlyozni” – emelte ki Kovács Attila.

„Hiszen addig, amíg a román pártoknál óriási volt a tét, amíg például a Coliban-Scripcaru harc nagyon éles volt, és ez mozgósította a román választókat, sokan gondolhatták úgy, hogy az RMDSZ így is, úgy is ott lesz, akkor is, ha nem megyünk el szavazni, akár a vírustól való félelmünkben sem” – részletezte a megyei elnök.

Mint folytatta: „a választási eredményeket alaposan ki kell elemezni. Ha hibáztunk, akkor a hiba velünk van, és nem a választókkal. Több szempontból meg kell vizsgáljuk, hogy mi vezetett ide. Ez meg is fog történni a következő napokban. Egyvalami biztos: össze fogjuk szedni magunkat, hiszen közelednek a parlamenti választások, és nem hagyhatjuk teljes képviselet nélkül a Brassó megyei magyar közösséget”.

Brassó megyében a megyei tanácsosi listákra érkezett 202.664 érvényes szavazatból 10.045-t kapott az RMDSZ tanácsosi listája, ez az összszavazatok 4,95%-a, tehát nem érte el az 5%-os bejutási küszöböt. 88 szavazat hiányzott ahhoz, hogy a magyar közösségnek képviselete legyen a megyei tanácsban. Brassóban 81.132 érvényes szavazatból 3.804 szavazat érkezett az RMDSZ tanácsosi listájára, ez az összszavazatok 4,69%-a, tehát nem értük el az 5%-os küszöböt. 253 szavazat hiányzott ahhoz, hogy Brassóban magyar képviselete legyen a közösségnek. Eszerint a magyar közösség képviselet nélkül maradt Brassó Megye Tanácsában és Brassó önkormányzatában.

Az RMDSZ-nek Alsórákoson lett polgármestere Epureanu János személyében, aki 754 szavazatot kapott, így megszerezte az összszavazatok 54.75%-át. Epureanu János 8 éve polgármester, most újabb 4 évre választották meg. A megyében a következő településeken van RMDSZ-es képviselő a helyi tanácsokban: Alsórákoson 4, Apácán 3, Bodolán 2, Homoródon 2, Botfaluban 1, Höltövényben 1, Keresztváron 1, Kőhalomban 1, Krizbán 5, Négyfaluban 3, Olthévízen 3, Tatrangon 3, Ürmösön 4, Sárkány községben 1, Zsiberk községben 1, Szásztyúkos községben 1, Kacán 1 tanácsos, összesen 37 tanácsos.

A tanácsosok kapcsán a megyei elnök kiemelte a krizbai helyzetet, mivel eddig 1 tanácsosa volt az RMDSZ-nek, és most a magyaroknak 5 képviselőjük lett a helyi tanácsban. Ez kimagasló eredmény, és – mint mondta az elnök – annak köszönhető, hogy Iakab Árpád polgármesterjelölt csapatával együtt jól dolgozott, illetve köszönet jár érte a krizbai magyar közösségnek.