Brassó megyei szinten az RMDSZ 2016-ban egy olyan politikai egyezséget kötött, amely alappillérévé vált a reptér megvalósításának, illetve a megye két másik nagy prioritásának, a kórházak és az úthálózat fejlesztésének a megvalósítását is lehetővé tette.

Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke és Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke a projekt partnereivel együtt terepszemlét tartottak szeptember 21-én. A munkatelepen tartott sajtótájékoztatón Adrian Veștea, Brassó Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy az RMDSZ egy stabil alapot biztosított a megyei tanácsban a projektek megvalósításához, így a reptér megépítéséhez is.

„Sokan kételkedtek ebben a projektben. De mi melléálltunk, és nem csak mi, hanem az országos RMDSZ is, a Kovászna megyei partnereink, Kovászna megye elnöke, Tamás Sándor és Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád is. Célunk, hogy a munkálatokat befejezzük, működőképes legyen a reptér, hogy hozzájáruljon régiónk gazdasági és turisztikai fejlődéséhez. Folytatni akarjuk a munkát, de ehhez szükségünk van a közösség támogatására szeptember 27-én” – emelte ki Kovács Attila.

 

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor