Az RMDSZ Brassó megyei szervezete megemlékező ünnepség szervez Szent István király tiszteletére augusztus 20-án, csütörtökön Brassóban.

„Idén újragondoltuk az eddig két naposra szervezett eseményünket. Most a két hagyományos program, a mise és a kenyéráldás mellett a járványügyi helyzetre való tekintettel újragondoltuk az ünnepséget, amely keretein belül néptáncelőadásokat láthatunk. Tudjuk, hogy sok minden változik körülöttünk, de az ünnep az ünnep marad, így nem hagyhatjuk, hogy nemzeti ünnepeink megemlékezés nélkül teljenek el. Ezért szervezzük meg idén egy új formában a Szent István-napot” – emelte ki Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök.

A program szerint:

  • 18 órától szentmise lesz a Brassó-Belvárosi Szent Péter és Szent Pál Római Katolikus Templomban (Mureșenilor utca 19. szám)
  • 19 órától ökumenikus kenyéráldás és koszorúzás a Széchenyi István emléktáblánál (az Áprily Lajos Főgimnázium udvara),
  • 19:30 órától zárásként ugyancsak az iskola udvarán szabadtéri ünnepi előadást láthatnak.

A mise és koszorúzás utáni ünnepségre a korlátozott részvevői szám miatt telefonos helyfoglalás szükséges, így az iskola udvarán a járványügyi előírások szerint berendezett nézőtérre csak az előzetes telefonos regisztráció alapján lehet majd belépni. Foglalás és további információk a 0268472101-es telefonszámon (hívható hétköznapokon 8 és 16 óra között).