„Brassó Megye Tanácsa öt pályázati lehetőséget hirdetetett meg kulturális és sport tevékenységek támogatására, illetve templomok felújítási munkálatainak elvégzésére. Tapasztaltuk, hogy évről évre több kérés érkezik, nagy az érdeklődés. Idén hamarabb közzé tettük a kiírásokat azért, hogy az év első felében zajló eseményekre is lehessen pályázni, így már májusban aláírhatjuk a támogatási szerződéseket” – mondta el Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke, a pályázatok koordinátora.

Kulturális tevékenységekre pályázhatnak az önkormányzatok és kulturális közintézmények, akik számára a határidő március 23., illetve civil szervezetek, akik számára a benyújtási határidő március 27.

A civil szervezetek esetében a teljes költségvetés 1 millió 400 ezer lej, figyelembe véve, hogy tavay 24 programot támogattak összesen 1.354.500 lejjel.

Az előző évekhez hasonlóan két kategóriában tudnak pályázni: a 200 ezer lejen felüli költségvetésű programokra, amelyek esetében 100 ezer lej támogatást lehet nyerni – ez a nagyobb programok kategóriája, amely összköltségvetése 600 ezer lej, így 6 projektet tudnak támogatni úgy, hogy egy pályázó csak egy projektre kaphat támogatást. A másik kategória a 200 ezer lejen aluli költségvetésű programokra, amelyekre maximum 50 ezer lej támogatást kaphatnak a pályázók – ebben az esetben az önrész legkevesebb 20%-a kell legyen a projekt értékének. Itt egy pályázó maximum két programra kaphat támogatást. A kisebb projekteknél az összköltségvetés 800 ezer lej, így legkevesebb 16 programot tud támogatni a megyei tanács.

A következő költségekre lehet pályázni: a projekt fejlesztéséhez szükséges felszerelések beszerzése, a résztvevők, vendégek elszállásolása és szállítása, tanulmányok és kutatások végzése, szakosodott tanácsadás, nyomtatás, szemináriumok, konferenciák, műhelyek, népszerűsítő tevékenységek, étkeztetési költségek, személyzeti és adminisztratív költségek.

Az önkormányzatok és közintézmények esetében a kulturális eseményekre szánt pályázati összköltségvetés 300 ezer lej. Tavaly 209.812 lejjel támogattak 15 programot. A polgármesteri hivatalok 15 ezer lejre pályázhatnak, amely összeg a projekt teljes költségvetésének 75%-a lehet, így önköltség szükséges. A következők az elszámolható költségek: a projekt megvalósításának költségei, fogyóeszközök, művészek vagy együttesek tiszteletdíjai, a résztvevők, vendégek elszállásolásával és szállításával kapcsolatos költségek, egyéb kiadások, például nyomtatás, népszerűsítő tevékenységek (a pénzügyi keret 20%-án belül).

Sporttevékenységekre az olimpiai sportok esetén a pályázat leadásának határideje március 30., illetve a Sport mindenkinek programon belül március 31.

A teljesítménysport, olimpiai sportok esetében az összköltségvetés 500 ezer lej, számottevően több, mint  a tavaly megnyert pályázatok összértéke. Lehet pályázni országos vagy nemzetközi versenyek megszervezésére, a versenyekre való felkészüléssel és az azokon való résztvétellel járó költségekre. A Sport mindenkinek című pályázat összköltségvetése 200 ezer lej. Nemzetközi versenyek esetén 60 ezer lej támogatást lehet nyerni, országos versenyre pedig 30 ezer lejt. A sportföderációk számára ezután hirdetik meg a 400 ezer lejes összköltségvetésű pályázatot.

Az egyházak számára összesen 1 millió lej támogatás érhető el. A pályázat leadási határideje március 20. Részfinanszírozást lehet nyerni templomok, imaházak restaurálására, javítására vagy építésére, valamint az egyházi tulajdonban lévő javak karbantartására, amennyiben szociális tevékenységre használják.

További információkat, kitöltendő űrlapokat találnak a megyei tanács honlapján, a www.judbrasov.ro oldalon: főoldal közepén kék gomboknál.