Az RMDSZ nevében köszönjük a 12736 Brassó megyei magyar támogatását. Az eddigi hivatalos országos eredmény azt jelenti, hogy az erdélyi, romániai magyarságnak erős hangja lesz az Európai Parlamentben – ez nem sikerülhetett volna a Brassó megyei magyar közösség nélkül. Ahogy Kelemen Hunor, RMDSZ-elnök mondta, határozott, kiegyensúlyozott álláspontot fogunk képviselni a következő öt évben is: tovább visszük az őshonos kisebbségek védelmének útépítését és beleszólunk az Unió reformjába.

A Szövetségre leadott voksok száma országosan körülbelül 440 és 460 ezer közé tehető, a végleges ereményekre még várni kell. Ezt egy nagyon jó eredménynek tartjuk. Legutóbb a 2016-os parlamenti választáson értünk el hasonló eredményt, ami jóval több, mint 2014-ben, az európai parlamenti választáson. A siker közös, minden magyar ember érdeme.

Brassó megyében 12736 szavazat érkezett az RMDSZ listájára a 273514 összszavazatból, illetve Brassóban 5465 szavazó döntött az RMDSZ mellett a 138001-ből – ezen eredmények nagyobbak, mint a 2014-es európai parlamenti választásokon, valamint a 2016-os romániai parlamenti választásokon elért szavazatszámok.

Köszönjük azoknak, akik bizalmukkal felénk fordultak, hiszen ez egy nagyon nehéz választás volt, magas részvétellel. Köszönjük, hogy az elmúlt hónapokban melettünk voltak. Ezúttal köszönjük a törénelmi magyar egyházak segítségét, az RMDSZ-elnökök, polgármesterek, alpolgármesterek és helyi tanácsosok munkáját.

A szavazataik felelősséget jelentenek számunkra. Az Unió változni fog, és ennek a változásnak mi is részesei leszünk. Bízunk benne, hogy meghallják a hangunkat és találunk szövetségeseket az Európai Unióban is. Építjük az utat, ahogy eddig tettük, mert erre van szükség ahhoz, hogy biztonságban, gazdasági jólétet tervezve, az etnikai identitásunkat megőrizve élhessünk szülőföldünkön.

Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke