Mi is kell igazán? Kenyér és cirkusz …, és ebből van elég. A hétfő délutáni és esti parlamenti ülés után ráébredtem, hogy kik is vagyunk valójában.

Hamar felejtünk, és még hamarabb ítélkezünk! Valahogy a Balkán-félszigethez való tartozásunk belekerült a vérünkbe is. Mit számít egy középső ujj emelés, még ha a Parlamentben is történik?! Ez is egy megnyilvánulás, hiszen egyesek úgy érzik, hogy már csak így tudják elmondani mindazt, ami bántja őket. Igen, sajnos tanúja voltam ennek a hétfőn este, és igen mindez a bukaresti Parlamentben történt! Egyesek szerint ez jelenti azt, hogy az ellenzék bármilyen formában megnyilvánulhat.

Mindez a büntetőeljárási törvénykönyv módosításainak megszavazása alkalmával. Hónapok óta folyik az ezekkel kapcsolatos vita a bizottságban, mindenki óhaja szerint módosításokat nyújthatott be, amelyeket, a jogi szakma képviselőivel együtt megvitattunk. Mindez kellett, mert évek óta, számos olyan alkotmánybírósági határozat született, amelyek alkotmányellenesnek nyilvánítottak különböző rendelkezéseket. Törvény szerint a Parlamentnek feladata lett volna ezeket 45 napon belül módosítani, de valamilyen okból ez évekig nem történt meg.

Ugyanakkor 2016-ban az Európai Bizottság Irányelvet fogadott el az ártatlanság vélelméről, amely szerint 2018. április 1-ig minden tagállam köteles hatályba léptetni a szükséges belső rendelkezéseket.

Ezek az előzmények. És akkor következett a vita.  Nyilvánvaló, hogy szükséges volt. Hogy most azzal vádolnak, hogy a korrupció elleni harc gyengítése és a törvénytelenség oldalán állunk, véleményem szerint alaptalan. Ne feledjük, hogy a frissen napvilágra került titkos együttműködési protokollumok szerint és a Parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának információi alapján egy olyan európai, „demokratikus” országban élünk, ahol a lakosság egyharmadát lehallgatják, bennünket, magyarokat, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, ismételten lehallgatnak. Vajon minden harmadik személy bűnöző? Vajon ilyen hamar elfelejtettük, nemrég milyen világba éltünk, amikor féltünk beszélni, de még hallgatni is?

És akkor arról is, hogy mit is szavaztunk …

Konkrét, tagadhatatlan bizonyítékok alapján kell történjen a vádemelés, ami helyes. Ugyanakkor nem lehet egy nemzetbiztonsági lehallgatásra adott engedély alapján szerzett bizonyítékokat más perekben felhasználni. Ha más perekben akarnak felhasználni valamit, akkor azokra igenis kérjenek külön lehallgatási felhatalmazást. Az ügyésznek ezentúl konkrétan le kell írnia, hogy mire kéri az engedélyt.

Amíg el nem ítéltek jogerősen valakit, addig a hatóságok nem beszélhetnek róla úgy, mint egy bűnözőről, nem mutogathatják bilincsekkel, mindezek végérvényes ítélet hiányában presztízsvesztéshez  és karaktergyilkossághoz vezethetnek.

A per újrafelvételére vonatkozó előírásokkal kapcsolatosan nem csak az ártatlanság vélelmét, hanem a saját perben való részvétel jogát is megerősítették az új rendelkezések. Távollétben nem lehet egy személyt elítélni, ha nincs tudomása az eljárásról, vagy nincs megfelelő ügyvédi védelme.

Kisebbségi nyelvhasználati jogokat is bővítettünk, de kérdés, hogy valakit érdekel-e igazán ez? Esetleg az ellenzőinknek tudomásuk van arról, hogy a bizottságban, amikor kértük, hogy kisebbségi személyek esetén a tolmács kirendelése a tanú és nemcsak a peres felek esetében legyen lehetséges, az ellenzék azzal érvel, hogy ez itt Románia, a hivatalos nyelv a román, és mi, mint mindig azt akarjuk, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelv legyen itt?

Zárom soraimat, egyik kritikusom megjegyzésével: „Én nem értek ezekhez a dolgokhoz, de olvastam mit mond a sajtó!” Hát sajnos ez nem elég a véleményalkotáshoz és legtöbbször ez nem is valós.