Brassóban az RMDSZ szervezésében két helyszínen emlékeztek az 1848-1849-es magyar szabadságharcra és forradalomra: a főtéri Bem József-emléktáblánál, illetve a Drámai Színházban szervezett gálaesten.

A déli megemlékezésen elsőként Ambrus Izabella parlamenti képviselő köszöntötte a jelenlévőket. „Nekünk az a feladatunk, hogy olyan szellemi és erkölcsi örökséget adjunk át gyermekeinknek, amely bátorságra, kiállásra és erős akaratra sarkallja őket, hogy meg tudják vívni a jelen és a jövő szabadságharcait. Legyen a mai megemlékezés egy nyomatékos jelzés számunkra, hogy el ne feledjük: a magyarságunkért nekünk kell megdolgoznunk, és mi magunk kell, hogy megvédjük eredményeinket. Képviselőként ebben vállaltam szerepet, hogy magyar közösségünk méltón élhessen hazájában, itthon, Barcaságban, Erdélyben.” – fejtette ki Ambrus Izabella.

Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnök ünnepi beszédében kiemelte: „méltón ünnepeljük őket, hiszen a 48-as hősök koruk kiemelkedő személyiségei és erőteljes motorja voltak. Hősiességük számomra azt jelenti, hogy képesek voltak jövőképet álmodni és ennek nevében bátran cselekedni, értéket teremteni. Merjünk álmodni, szőjünk közösségi terveket, állítsunk célokat és dolgozzunk értük kitartóan. Vigyünk a jövőbe vezető útra társnak önmagunkba vetett hitet, bátorságot és kitartó akaraterőt. A múlt öröksége, a márciusi ifjak története legyen előttünk példa erre”.

 

Bem József életének történetét Szente László, volt városi tanácsos ismertette. Jelen voltak a mindenkori zászlótartók, a brassói 105-ös Szemlér Ferenc Cserkészcsapat tagjai, továbbá az Áprily Lajos Főgimnázium diákjai is képviselték iskolájukat. A megemlékezésen Kossuth-nótákat énekeltek Kristóf Mária tanítónő harmadikos diákjai, illetve március 15. üzenetét hordozó verseket mondtak Gáspár Vanda és Rab Noémi tizedikes tanulók. Az ünnepek visszatérő versmondója is mikrofon elé állt, Pál Imre bácsi szavalta el Reményik Sándor Három szín című versét. Az emléktáblánál koszorút helyeztek el több szervezet képviseletében: RMDSZ Brassó megyei szervezete, az Áprily Lajos Főgimnázium, Brassói Unitárius Egyházközség, Erdélyi Magyar Néppárt. Zárásként a magyar és székely himnusz csendült fel a Brassói Magyar Dalárda vezetésével.

Az esti ünnepi műsor részeként tehetséges helyi fiatalok varázsolták igazi ünneppé március 15-ét. Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök házigazdaként köszöntötte az ünneplőket. Beszédében kérdést intézett a résztvevőkhöz, majd egyéni válaszát is megosztotta: „tudjuk-e ma itt, Brassóban, a Barcaságban, a szórványban ’48 szellemét úgy felidézni, úgy megélni, hogy az a jövőnket meghatározza. Ha igen, akkor lesz jövőnk. Hiszen a jövőnk szép álma a múltba gyökerezve nyílik. Ezért fontos a mai jeles nap, a magyar szolidaritás, a nemzeti hűség és a nemzeti egység napja.”

Horváth Anna, az országos RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte a brassói ünneplőket. „A mai emlékezés nem csupán a 170 éve múlt történelmi pillanat előtti tisztelgést jelenti, hanem az útkeresésünket, amely a jelen küzdelmeit latolgatva üzen a jövőnek. Nekem meggyőződésem, hogy a forradalmi változáshoz, a szabadságunkhoz egyedül a félelmeinken felülkerekedő értelmes gondolkodás, a megismerésre törekvő párbeszéd, az elkötelezett felelősségvállalás útja vezet” – emelte ki Horváth Anna.

George Scripcaru, Brassó polgármestere az ünnepségen köszöntötte az ünneplő magyar közösséget, emellett részt vett Brassó Megye Tanácsának képviseletében Adrian Gabor megyei tanács alelnök is.

A teltházas gálaest keretein belül Dobolyi István vehette át az Ezüstfenyő-díjat, amelyet idén Kelemen Hunor szövetségi elnök 23 személynek adott át. A tanár úr a hivatalos átadásról betegség miatt hiányzott, így a gálán Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök nyújtotta át neki a díjat.

A színpadon elsőként a Bálint Ferenc tanár úr vezetésével 1991 óta működő Grimasz színjátszócsoport mutatta be a Szerelmem Elephteria című műsorát. A folytatásban Farkas Erika, a 15-ös iskola 6. osztályos tanulója szavalta el Petőfi Sándor Ismét magyar lett a magyar című versét, illetve Kapitán Adrienn, a 2-es iskola 6. osztályos tanulója Petőfi Sándor A Szabadsághoz című versét, valamint később Orbán Kincső Katalint, az Áprily Lajos Főgimnázium 10. osztályos tanulója szavalta el Kiss Dénestől a Velünk, vagy ellenünk című verset.

A következőkben a Mátka népdalcsoport lépett fel, akiket a Petőfi program ösztöndíjasai, Szamek Lili és Illés Gábor, valamint Baczoni Szilveszter kísértek. Énekkel folytatta a műsort a Dalospacsirták csoportja, akik mind a 15-ös iskola tanítói által felkészített diákok. Majd a színpadon köszönthették az Áprily Lajos Főgimnázium kórusát. A gyerekek Szigyártó Mária tanárnő segítségével készültek fel.

A Mátka néptánccsoport, a Bokréta Néptáncegyüttes és a Búzavirág Néptáncegyüttes előadásai koronázták az eseményt. Színvonalas előadásukat hosszú tapssal köszönte meg a közönség. A Mikes Melinda által konferált ünnepi műsor a székely és magyar himnuszok közös eléneklésével ért véget.

KÉPEK A BRASSÓ FŐTÉRI MEGEMLÉKEZÉSRŐL. KATTINTSON!
KÉPEK AZ ÜNNEPI GÁLAESTRŐL! KATTINTSON!