Szerte Erdélyben, de különösen a szórványvidékeken életbevágóan fontos az értékmegőrzés, ennek tudatában indította útjára az RMDSZ 2012-ben a diákokat célzó Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! című programot. A Örökségünk Őrei mozgalom részeként megyei döntőkre kerül sor, majd április 14-én a Déván megrendezett Szórványdöntőre. A Brassó megyei döntő szervezésben a főszervező RMDSZ kulturális főosztálya mellett az RMDSZ Brassó megyei szervezete és Ambrus Izabella parlamenti képviselő vállalt partnerséget.

A vetélkedő megyei szintű záróeseményére március 29-én, csütörtökön 12 órától a Brassó Belvárosi Református Templomban (Andrei Șaguna utca 3. szám) kerül sor, ahol három csapat mutatja be előadását. A Brassói Evangélikus-Lutheránus Templom (BELT), és Brassaï, azaz a brassói származású Halász Gyula fényképész, író szülőháza az a két épület, amelyet az Áprily Lajos Főgimnázium csapata fogadott örökbe, és népszerűsített, a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskola diákjai pedig a Tömösi emlékmű (TÖRT/ÉN/ELEM) őrei voltak.

A diákok tevékenységét egy öttagú zsűri értékeli: Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Bartha Réka kommunikációs szakember, Dimény András képzőművész, Házy Eszter, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke, illetve Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke.

A megyei döntőben az első helyezett tovább jut a szórvány döntőbe, illetve kalotaszentkirályi táborozáson vehetnek részt. Az Örökségünk Őrei erdélyi tábort idén harmadszorra szervezi meg az RMDSZ, megköszönve a fiatalok kitartását, a pedagógusok segítségét, lehetőséget teremtve a különböző településekről érkező diákoknak a találkozásra. A megyei döntő második helyezett csapata bukaresti parlamentlátogatással egybekötött tanulmányutat nyer Ambrus Izabella parlamenti képviselő jóvoltából. A harmadik helyezett csapat könyvcsomagot kap a Communitas Alapítvány felajánlásával.

A Brassó, Fehér és Hunyad megye nyertes csapatainak megszervezett szórványdöntő legjobbja brüsszeli tanulmányútban részesül, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő jóvoltából.

A rendezvény nyitott, a belépés ingyenes. Bátorítunk minden érdeklődőt, hogy tekintsék meg a diákok előadásait!