Az Örökségünk Őrei verseny Brassó megyei döntőjét március 29-én szervezte meg az RMDSZ Kulturális Főosztálya, az RMDSZ Brassó megyei szervezete és Ambrus Izabella parlamenti képviselő. A szoros verseny eredményeként a Brassói Evangélikus-Lutheránus Templom őrzői mennek tovább a szórvány döntőbe. A rendezvény rendhagyó módon a Belvárosi Református Templomban zajlott.

Az eseményen Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózatának egyik alapítója köszöntötte a közönséget, és bíztatta a versenyzőket, majd Ambrus Izabella parlamenti képviselő házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket. A folytatásban Ambrus Attilának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének üzenetét adta át Petki Judit, aki hangsúlyozta, mindannyian nyertesek, akik csatlakoztak az örökségvédő mozgalomhoz.

Elsőként a Tömösi emlékmű őrei, a TÖRT/ÉN/ELEM csapat mutatta be előadását, amely által a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskola diákjai ismertették az emlékmű történetét: az avatást, a támadásokat, az emlékmű meggyalázását – mindezt egy kerettörténetbe helyezve. Őket követték a Brassói Evangélikus-Lutheránus Templom őrzői, a BELT csapat, akik fényárnyékjátékkal, zenével, tánccal kísért jelenetek által ismertették a templom történetét. Az előadásokat követően a zsűri értékelésének ideje alatt versenyen kívül bemutatkozott a Halász Gyula szülőházát örökbe vevő csapat is, akik visszavonulások ellenére részt vettek, bátorságról téve tanúságot.

A versenyző diákok tevékenységét egy öttagú zsűri értékelte: a Brassói Lapok részéről Petki Judit szerkesztő, Bartha Réka kommunikációs szakember, Dimény Andás képzőművész, Házy Eszter, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke, és Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke. A zsűri képviseletében Bartha Réka jelentette be az eredményt.

A Brassó megyei döntő első helyezettje lett 83 ponttal a brassói BELT csapat, akik tovább jutottak a szórvány döntőbe, így esélyesek a Winkler Gyula európai parlamenti képviselő által felajánlott brüsszeli tanulmányút elnyerésére, illetve egy kalotaszentkirályi táborozáson vehetnek részt. A második helyezett lett a négyfalusi TÖRT/ÉN/ELEM csapat 73 ponttal, akik bukaresti parlamentlátogatással egybekötött tanulmányutat nyertek Ambrus Izabella parlamenti képviselő jóvoltából.

Ambrus Izabella és Varga Nándor, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének ügyvezető elnöke jelképes ajándékcsomagokat adtak át minden nyertesnek. A rendezvény fontos üzenete, hogy a diákok a helyezésektől függetlenül mind örökségvédők, és munkájuk dicséretes – ezzel a bátorítással zárult az Örökségünk Őrei verseny Brassó megyei döntője.