Fogarason találkozott a helyiekkel Ambrus Izabella képviselőjelölt november 22-én a Magyar Házban. Kisebbségvédelmi ügyekről, oktatásügyi kérdésekről, a közösség és az egyház igényeiről esett szó.

Fogaras Brassótól 67 kilométerre található Brassó megyei város, ahol 2012-es adatok alapján 30714 lakó él, amelyből 1056 magyar, azaz a lakósság 3.44%-a. A szórvány magyar közösség helyzetét segíti a Magyar Ház, amely a református egyház épületében működik. Itt rendezvényeket, összejöveteleket, magyar órákat szerveznek.
A magyar órára érkezve, 11 gyerek ült a padok körül, akiket a Petőfi programnak köszönhetően Hollanda Tímea és Bokor Csongor tanítottak magyarul írni és olvasni.

„Meghatott, hogy a fogarasi magyar gyerekek délutáni oktatáson tanulhatnak anyanyelvünkön írni, olvasni, beszélni, köszönhetően a magyar kormány által működtetett programnak. Egyben szomorú is, hogy megszűnt a magyar elemi iskola, és csak itt van lehetőségük magyar nyelven tanulni. Úgy gondolom,hogy ezért fontos, hogy képviselőink országos szinten is tenni tudjanak ezekért a gyerekekért. Ha megvan a szülőkben a szándék, hogy magyar iskolában tanuljanak gyermekeik, akkor mi a körülmények megteremtéséért kell dolgozzunk – gondolok itt az utaztatásra, bentlakásra.” – mondta el Ambrus Izabella.

A magyar órát követően a képviselőjelölt bemutatkozott a Magyar Ház egy másik termében összegyűlt érdeklődőknek. Beszélt nekik az ingyenes jogsegélyszolgálatról, ahol azoknak segít, akiket jogsérelem ér magyarságuk miatt. A himnuszügyről is mesélt, amikor is ügyvédként sikerült megakadályozza, hogy Sepsiszentgyörgyön büntetést fizessenek a magyar himnusz köztéren való elénekléséért. Megemlítette a folyamatban levő Kovászna megyei zászlóügyet, ahol szakmai tapasztalataira támaszkodva, tanácsokkal tudja támogatni a védőügyvéd-kollégát.
„Ezeknek az ügyeknek fontos üzenete van: nem szabad félnünk, élnünk kell jogainkkal, és folytatnunk kell küzdelmünket. Ki kell álljunk az ügyeinkért, mert mások nem fogják megtenni helyettünk. Kisebbségvédelmi munkámat hivatásomnak tekintem, így tudom, hogy képviselőként még inkább fel tudom venni a harcot a jogsértésekkel és az anyanyelvhasználat akadályozásával szemben.” – tette hozzá a képviselőjelölt.
Kiemelte a bodolai kétnyelvű tábla esetét, amely jól mutatja, hogy a jelenben is próbálják akadályozni kisebbségi jogaink gyakorlását.
„Egy hete sincs, hogy Bodolán egy munkálat során levették a kétnyelvű helységnévtáblát. Látva az eseményeket, többször kértem a kétnyelvű tábla visszahelyezését, viszont értesítés nélkül egynyelvű, román feliratú táblát tettek ki. Egyértelmű volt, hogy ez kísérlet a kisebbségi jogaink csonkítására. Rögtön utána jártam az ügynek, majd határozott kérésem után – vélhetően felismerve az eset súlyosságát -, visszatették a kétnyelvű táblát. Egy kőhalmi találkozón tudomásomra jutott, hogy ott is levették a háromnyelvű táblát. Ígéretet tettem, hogy megpróbáljuk visszaállíttatni, ahogy a bodolai esetben is megtettük.” – fejtette ki Ambrus Izabella.

A találkozón házigazdaként részt vett Szabó Gábor, helyi RMDSZ-elnök, aki a december 11-ei parlamenti választásokról beszélt a jelenlévőknek, valamint Grépály Emil, helyi RMDSZ alelnöke kiemelte a közösségen belüli személyes mozgósítás fontosságát. Szász Tibor református lelkész felvetette, hogy Fogaras határaiban legyen többnyelvű tábla, világítsák ki a református, katolikus és evangélikus templomokat, ahogy az ortodox templomnál megtették, illetve a Magyar Ház fenntartásához kért segítséget.

A beszélgetésen sok kérdés elhangzott, főként a gyerekek anyanyelven való tanulási lehetőségeiről, a közösség számára kínált magyar tanulási, szórakozási lehetőségekről. A jelenlévők ismertették, hogy a Petőfi programnak köszönhetően idén megszervezték az első Fogarasi Magyar Napokat és sok más programot szervezhetnek a közösségnek, mint például a november 25-éi Árva Bethlen Kata ünnepség.

„Igazán jó és hangulatos találkozás volt. Köszönöm a helyiek szervezést és az érdeklődést. Örültem annak, hogy a körülmények ellenére bizakodó emberekkel beszélgethettem. Pontosan erre a pozitív gondolkodásra van szükségünk, hogy a nehézségek ellenére bízzunk magyar közösségünk jövőjében.Szórvány megyénknek az elmúlt négy évben nem volt képviselője, most jó eredmény esetén, lesz. A magyar ügyek iránti elköteleződésből fogok cselekedni, értékeinket és érdekeinket bátran fogom képviselni.” – így összegzett Ambrus Izabella képviselőjelölt.

Ambrus Izabella képviselőjelölt

RÖVID BEMUTATKOZÓ