Beszámolni a tevékenységünkről, elsődleges feladatunk, miután a közösség munkával bízott meg. Négy év távlatából elmondhatom, hogy Olthévízen minden körülmény ellenére élő közösség van, amit mi sem bizonyít jobban az olthévízi nyugdíjasklub nemrég szervezett hangulatos költészet-napi ünnepségénél.
Alpolgármesteri feladataimat ellátva, mindig arra törekedtem, hogy a fejlesztések által jó körülményeket teremtsünk az embereknek, mivel akkor tud élő lenni a közösségünk, ha vannak találkozási helyeik, van hely, ahol tanulni, szórakozni. Emiatt számos olyan munkálat van, ami ezt a célt szolgálja.
Az óvodákban a régieket új, termopán ablakokra cseréltük, így kevesebb a hőveszteség, jobb körülmények között lehetnek a gyerekek. Egy új munkagépet és egy traktort vásároltunk, amelyekkel kisebb, nagyobb munkálatokat tudunk elvégezni.
Az kultúrotthon és az iskolák tetőcseréje egy nagy eredménynek számít, mivel a kultúra gyakorlásának és az oktatásnak mindig helye kell legyen egy élő közösségben.

Járhatóvá tettük Olthévizen és Datkon az utakat, mivel nagy részüket leaszfaltoztuk.
Az egyesületek és az egyház mindig támogatásunkat élvezte. Az Olthévízért Egyesületnek szabadfoglalkozásra való fedett helyiséget biztosítottunk, illetve anyagiakkal is támogattuk. Segítettük a sportegyesület megalapítását, többek közt anyagi támogatással, akárcsak egyházainkat.
A magyar iskola éltetése a legfontosabb céljaim között volt. Megakadályoztuk a magyar osztályok összevonását, illetve felújítottuk a magyar iskola mellékhelyiségeit.
Hozzájárultunk a fogorvosi rendelő beüzemeltetéséhez. Részleges energiatakarékos közvilágítást, valamint Olthévizen megfigyelőrendszert építettünk ki. A közösség akkor tud élni, ha jó körülmények biztosítják számukra a boldogulást, illetve ha biztonságban élhetnek.

Számos tervünk és tervem van, amiket fel is szeretnék sorolni, hiszen hosszú a lista. Viszont előtte elmondanám, hogy az élő közösséget meg kell tudjuk tartani: arra kell törekedjünk, hogy családjaink biztonságban legyenek, kapják meg itthon, amire vágynak, és legyenek aktív részesei közösségünknek.
Mint ahogy mondtam, felsorolnám a terveket: ravatalozó építése, magmaradt köves utcák leaszfaltozása, helyi rendőrség megalapítása, Olthévízért Egyesület, nyugdíjasklub további támogatása, magyar iskolák felújítása, a magyar I.-VIII. osztály megtartása, műfüves kispálya építése, birtoklevelek kiadása, a patak medrének kikövezése és az esővizek elvezetése, új tűzoltóautó vásárlása, energiatakarékos közvilágítás teljes kiépítése, a tömbházaknál a lakástulajdonosok egyesületének megalakítása és még folytathatnánk a sort.

Kádár Márton Attila
Olthévíz alpolgármestere