Pál Gyula vagyok Höltövény községi tanácsosa. Munkásságomat 2012-ben kezdtem a helyi tanácsban, és habár az RMDSZ részéről csak egyetlen képviselőként jutottam mandátumhoz, igyekeztem a lehető legjobb eredményeket elérni az adott körülmények közt.

Minden bizottsági és tanácsi ülésen részt vettem, és a falunkat érintő gondokat a közösségünk tagjaival megbeszéltem, illetve próbáltam a lehető legjobban képviselni érdekeiket.

A következő sorokban néhány pontba szedve számolnék be az elmúlt évek megvalósításairól: minden újfalusi utcát leaszfaltoztunk, a járdákat megépítettük illetve feljavítottuk, hozzájárultunk az orvosi rendelő felújításához. Az iskola épületei is karban vannak tartva, megjavítottuk a nyílászárókat, a hőszigetelést, központi fűtést szereltünk. Az óvoda melletti téren egy parkot alakítottunk ki, mely az ifjúság találkozóhelyévé vált. Hozzájárultunk a focipálya megépítéséhez
Ezek voltak a fontosabb megvalósítások az elmúlt négy esztendőben, remélem, hogy az idei választások után egy erősebb képviselete lesz a barcaújfalusi magyarságnak.