Az RMDSZ Brassó megyei szervezete 2021. június 5-én szervezte meg a Megyei Küldöttek Gyűlését a brassói Redut Kulturális Központban, ahol arról szavaztak, hogy ki legyen a megyei szervezet elnöke, döntöttek a területi elnökökről, továbbá arról, hogy a megye településeiről kik kerüljenek be az RMDSZ Brassó megyei döntéshozó testületébe, a Megyei Képviselők Tanácsába, valamint a megyei kiegészítő testületekbe.

Az elmúlt időszakban tisztújításokat szerveztünk a megye RMDSZ szervezeteinél, több településen is megújult az elnökség, új csapatok jöttek létre. A 215 személyes gyűlésre hivatalosak voltak a brassói egyházak, vállakozók, civil és kulturális szervezetek, illetve oktatási intézmények képviselői, akik ugyancsak részt vettek a döntésekben.

A küldötteket elsőként Winkler Gyula, az RMDSZ EP képviselője köszöntötte. Kiemelt meghívottunk volt ugyanakkor Benedek Zakariás, parlamenti képviselő, valamint Percze László, a Csíkszeredai Főkonzulátus konzulja is.

Folytatásként Kovács Attila, volt megyei elnök számolt be az utóbbi évek munkájáról. Őt követte Novák Levente, megbízott megyei elnök féléves beszámolója. Beszámolót tartott az RMDSZ Brassó megyei Nőszervezet képviseletében Mikes Melinda is, a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács részéről Péter Zsolt elnök, az MKT elnöke, Ambrus Károly, illetve a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság képviseletében Varga Henrietta, a Szabályzat Felügyelő Bizottság részéről Ambrus Izabella-Ágnes, az Etikai Bizottság beszámolóját Kassay Géza ismertette. Tóásó Imelda, volt Brassó város területi elnök és a megyei tanács volt alelnökének beszámolója zárta a sort.

A megyei elnöki tisztségre jelentkezők, azaz Kirsch Gábor, Kovács Attila és Toró Tamás bemutatkozójára is sor került. Toró Tamás bemutatkozója után közölte, hogy nem indul a megyei elnöki székért, így visszalépett. A 215 küldött az urnákhoz vonult és megtörtént a szavazás. Az eredményhirdetés előtt a Bekecs Néptáncegyüttes lépett fel, a Tokos zenekar kíséretében. Ezt követően, a 7 tagú Szavazatszámláló Bizottság, megvizsgálva és megszámolva a leadott szavazatokat, megállapította, hogy a megyei elnöki tisztségre beérkezett 215 szavazólapból 3 érvénytelen, Kirsch Gábor 111 szavazattal az új elnök. Kovács Attila 101 szavazatot kapott.

EREDMÉNYEK:

BRASSÓ VÁROSBAN:

Beérkezett 118 szavazólap, amelyből 7 érvénytelen.

Területi elnök: TORÓ TAMÁS 80 szavazat

Rendes MKT-tag:

ANTAL ANNAMÁRIA: 89 szavazat
AMBRUS IZABELLA: 85 szavazat
FARKAS ANNA – LILI: 72 szavazat
AMBRUS KÁROLY: 71 szavazat
HÉJJA MÁTYÁS: 66 szavazat
MAGDÓ LEVENTE: 66 szavazat
PÉTER ZSOLT: 66 szavazat
TÓÁSÓ ÁRON ZOLTÁN: 65 szavazat
ALBERT FLÓRIÁN: 62 szavazat

Kiestek: KOVÁCS ATTILA 60 szavazattal, PETKI PÁL MILÁN 56 szavazattal, NÁDUDVARY GYÖRGY 55 szavazattal, IMBRE EDUARD 50 szavazattal, JÓZSA CSABA 37 szavazattal, SÁNTA NÁNDOR JÓZSEF 32 szavazattal.

NÉGYFALU VÁROSBAN:

Beérkezett 22 szavazólap, amelyből 0 érvénytelen.

Területi elnök: GÉCZI GELLÉRT 22 szavazat

Önkormányzati MKT-tag: TÓTH SÁNDOR 21 szavazat

Rendes MKT-tag:

HLAVATHY ZSUZSANNA: 22 szavazat
JÓNÁS ANDRÁS: 20 szavazat
MÁTYÁS ZSOMBOR: 20 szavazat

KÁRPÁTKANYARBAN:

Beérkezett 13 szavazólap, amelyből 0 érvénytelen.

Területi elnök: TAIZS JÁNOS 13 szavazat

Önkormányzati MKT-tag: DUDÁS JAKAB 12 szavazat

Rendes MKT-tag:

CSIKI IMOLA-BOGLÁRKA: 10 szavazat
FEJÉR LÁSZLÓ BALÁZS: 10 szavazat
CSIKI KÁLMÁN: 9 szavazat
SZABÓ SZILVESZTER: 9 szavazat

ÉSZAK-BARCASÁG:

Beérkezett 16 szavazólap, ebből 0 érvénytelen.

Területi elnök: GERGELY JÁNOS 13 szavazat

Önkormányzati MKT-tag: ROZSNYAI SÁNDOR 13 szavazat

Rendes MKT-tag:

LÁSZLÓ ISTVÁN: 8 szavazat
JAKAB ÁRPÁD: 7 szavazat

Kiestek: BÖLÖNI LÁSZLÓ 5 szavazat, BÓDI ANDRÁS 4 szavazat.

KŐHALOM VIDÉKE:

Beérkezett 22 szavazólap, ebből 0 érvénytelen.

Területi elnök: KELEMEN JÓZSEF ATTILA 18 szavazat

Önkormányzati MKT-tag: RÁKOSI LAJOS ATTILA 18 szavazat

Rendes MKT-tag:

LŐRINCZ KÁROLY: 16 szavazat
GYÖRGY PÉTER: 12 szavazat

FOGARAS VIDÉKE:

Beérkezett 12 szavazólap, ebből 0 érvénytelen.

Területi elnök: SZABÓ GÁBOR 12 szavazat

Önkormányzati MKT-tag: GYERKES SÁNDOR 9 szavazat

Rendes MKT-tag:

BANDI ATTILA: 10 szavazat

SZÓRVÁNY VIDÉK:

Beérkezett 12 szavazólap, ebből 0 érvénytelen.

Területi elnök: KIRSCH GÁBOR 11 szavazat

Önkormányzati MKT-tag: LÁZÁR ATTILA 3 szavazat

Rendes MKT-tag:

CZIKA ENIKŐ: 5 szavazat

MEGYEI KIEGÉSZÍTŐ TESTÜLETEK:

MEGYEI ETIKAI BIZOTTSÁG 5 tagja:

AMBRUS ATTILA 124 szavazat
BENCZE NIMRÓD 102 szavazat
SZABÓ CSILLA 95 szavazat
KASSAY GÉZA 94 szavazat
PÁLFI HILDA 93 szavazat

MEGYEI SZABÁLYZAT-FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG 3 tagja:

ALBERT LÁSZLÓ 168 szavazat
MAGYARI ÁRPÁD 164 szavazat
SIPOS ZOLTÁN 143 szavazat

MEGYEI PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG 3 tagja:

VARGA HENRIETTA 181 szavazat
BURJÁN GABRIELLA 151 szavazat
KISS GIZELLA 147 szavazat

Köszönjük a küldötteknek, hogy megtiszteltek a jelenlétükkel!

Gratulálunk mindenkinek az elért eredményéhez! Sok sikert és eredményes, kitartó munkát kívánunk!

az RMDSZ Brassó megyei szervezete