Kedves brassóiak,

Örvendek, hogy együtt vagyunk a 10. jubileumi Brassói Magyar Napokon – egy nagyon fontos esemény a Magyar Színházfesztivál után egy olyan periódusban, amikor azt látjuk, hogy a káosz uralkodik a világban, de nem csak a világban, hanem itt a közvetlen közelünkben is. Bukarestből csak a káoszt látjuk. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen periódusban, egy ilyen világban, amikor próbálnak minket Bukarestből megbélyegezni, vagy akár megfélemlíteni, nekünk az a dolgunk, hogy tovább lépjünk, tovább vigyük azokat a feladatokat, amelyeket felvállaltunk. Továbbra is vállaljuk a munkát, tovább dolgozunk a magyar közösségért úgy, ahogy ezt eddig is tettük. Ha csak egy példát adhatnék, azt végeztük az elmúlt periódusban, amit tulajdonképpen a kormány kellett volna végezzen a járvány ideje alatt. Akkor, amikor a legnehezebb időszakot éltük át a karantén idején, egy önkénteshálózatot szerveztünk meg, és próbáltunk segíteni az időseken és rászorulóknak, akiknek igazán szükségük van erre a segítségre. De tulajdonképpen azt tettük, amit mások, illetve a kormány, a hivatalos állami szervek kellett volna tegyenek, ezzel is azt bizonyítva, hogy mi ott vagyunk és kiállunk a közösségünkért.

Amint Toró Tamás is mondta, ez egy nagyon kivételes pillanat nem csak azért, mert a 10. jubileumi Magyar Napokat ünnepeljük, hanem azért is, mert ilyen körülmények között tesszük ezt. Szerintem az idei magyar napok elsősorban a megmaradásról és a folytonosságról szólnak, nem feltétlenül a tömegrendezvényekről.

Arról szeretném Önöket biztosítani, hogy mi továbbra is felvállaljuk a közösség ügyeit, nem hagyjuk cserben a magyar közösséget, legyen szó bármiről, legyenek azok nagy projektek vagy akár a kisebbségünket érintő kérdések. Az elmúlt 4 évben mind megyei szinten mind városi szinten létre tudtuk hozni azt a politikai egyensúlyt, amely alappillérrévé vált a nagy projektek megvalósításának, mint például a brassói repülőtér, a kórházak felújítása vagy az infrastruktúra, az úthálózat korszerűsítése. A közösségi ügyeinket fejleszteni és építeni tudtuk, a magyar kultúrára odafigyeltünk, és színvonalas magyar rendezvényeket tudtunk biztosítani. Az óvodáinkra, iskoláinkra kiemelten odafigyeltünk. Minden év szeptemberében iskolakezdés előtt mindent megteszünk azért, hogy zökkenőmentesen induljon a tanév, hogy ne szűnjenek meg a magyar osztályok, a kis létszámok ellenére rendben kezdjék a tanítást. Oda tudtunk figyelni az egyházainkra is, támogattuk őket.

Szeptember 27-én viszont nekünk van szükségünk az Önök támogatására. Óriási a tét: képviseletünk megőrzése múlik ezen. Ahogy a magyar napoknál, a választásokon is tulajdonképpen a folytonosságról és a megmaradásról van szó. Mi továbbra is felvállaljuk a magyar közösség ügyeit, de együtt meg kell mutatnunk, hogy egy erős közösség vagyunk!

Köszönöm a lehetőséget és jó szórakozás kívánok mindenkinek!

 

Kovács Attila beszéde elhangzott a 10. Brassói Magyar Napok kezdőkoncertjén szeptember 15-én. A magyar napok PROGRAMJA ide kattintva érhető el.

Fotó: Fejér Előd