Az RMDSZ Brassó megyei szervezete kétnapos programsorozatot szervez Szent István király tiszteletére augusztus 19-én és 25-én.

 

Augusztus 19., hétfő – Megemlékezés

19:00 – Szentmise, helyszín: Brassó-Belvárosi Szent Péter és Szent Pál Római Katolikus Templom (Mureșenilor utca 19. szám, Brassó)

19:50 – Ökumenikus kenyéráldás és koszorúzás a Széchenyi István emléktáblánál, helyszín: Áprily Lajos Főgimnázium udvara (După Ziduri utca 3. szám, Brassó)

Augusztus 25., vasárnap – Szent István-napi ünnepség

19:00 – Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncrapszódia című előadása, helyszín: Drámai Színház (Színház  Tér – Piața Teatrului 1. szám, Brassó)

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyarország legnagyobb létszámú, 20 párból álló hivatásos néptáncegyüttese. A Szent István-napi gálaesten olyan válogatást állít színpadra, melynek során lendületes és sokszínű folklór-műsorukban a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatják be, különös hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra. A Kárpát-medence táncait felvonultató előadásukban látható lesz a jól ismert csárdás, a lányok mutatványos üveges tánca és az erdélyi cigány táncok, csakúgy, mint a férfiak virtuóz legényes tánca. Produkciójukra jellemző a rendkívüli dinamika, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága.

Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara. Koreográfusok: Zs. Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán. Rendező: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész.

Meghívók kaphatók az RMDSZ-székházban (Alecu Russo utca 4. szám, Brassó, nyitva hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között, pénteken 8 és 14 óra között). További információk a 0268472101-es telefonszámon kérhetők. A rendezvény partnerszervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, támogatója a Brassói Lapok és Brassai Magyar Adás.