Az igazságszolgáltatás„behunyt szemmel” pártatlan – kellene legyen. De nem is ezt vitatnám, hiszen, szerintem, akinek dolga volt vele, csak van egy véleménye, hanem inkább az igazságügyi törvények módosításáról beszélnék.

Nagy a felháborodás, de jogosan kérdem, hányan, azok közül, akik kivonultak és ellenzik, igazán el is olvasták a törvényt és tudják miről beszélnek. Röviden ismertetném a legfontosabbakat.

A jelenlegi tervezetek előírásai elkülönítik a bírák és az ügyészek hatásköreit a Legfelsőbb Bírói Tanács keretén belül (Európai mintára), továbbá létrehoznak a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék mellett működő Főügyészség keretén belül egy olyan testületet, amely bírók és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket hivatott kivizsgálni. Ugyanakkor létrehozza az Országos Bírói és Ügyészi Integritást kivizsgáló Tanácsot a Legfelsőbb Bírói Tanácson belül, amely hatásköre alá helyezi az Igazságügyi Felügyelet vezetőségének kinevezését és visszahívását, valamint hatáskörébe tartozna az Igazságügyi Felügyelet tevékenységének kiértékelése. Ugyanakkor a módosítások szigorítják a szakmai előreléptetést, nagyobb szakmai tapasztalatot határozva meg feltételként, valamint a bírói és ügyészi képzés két évről négy évre, az ezt követő gyakornokság is két éves időtartamú lenne.

Igaz, hogy a jelenlegi kormánypárt minden hitelét elveszítette, de úgy érzem, hogy a javasolt módosítások nem igazolják a nép felháborodását. A kivonulók többségét, nagy valószínűséggel nem a módosítások tartalma, hanem az a láthatatlan népmozdító erő vitte ki az utcára. Ne feledjük, hogy továbbra is Románia ügyészállam, rendőrállam, kié a bilincs, azé a hatalom elv alapján működik, ahol a nemzetbiztonságra hivatkozva bármikor, bárkit lehallgathatnak.

Ami igazán fontos lenne, megtudni, kik azok, akik az igazságszolgáltatási rendszerben, nem a volt Szekuritáté, hanem a jelenlegi szolgálatok bedolgozói. Erről nem sokat beszélnek. Pedig kellene. Mert ezek azok az emberek, akik parancsra dolgoznak.

Mindenképp elgondolkoztató: ki is a Big Brother és mit is akar. Mi meg dokumentálódjunk, olvassuk utána, különben megyünk az árral.

Megjelent a 2017. november 16-ai Brassói Lapokban.