Az RMDSZ Brassó megyei szervezete a megyében több mint 8000 és Brassóban több mint 3000 támogatói aláírásnak köszönhetően teljes listákkal indul a városi és megyei megméretkezésen.

A Brassó városi tanácsosjelöltek listáját Tóásó Imelda, az RMDSZ Brassó Városi Szervezetének elnöke vezeti, őt követi második helyen Barabás László. A megyei tanácsosjelölt-lista első helyén Kovács Attila, a Szövetség Brassó Megyei Szervezetének elnöke szerepel, a következő bejutó helyen, az átfedéseket leszámítva, Ambrus Izabella van.

Sikerült megegyezni az EMNP-vel, és – ahogy az egyházakkal való konzultáción is jelezték az egyházképviselők – a harmadik helyet ajánlottuk fel a városi listán, amelyet el is fogadtak. Így Brassóban a tanácsosjelöltek listáján, a harmadik helyen az EMNP részéről Toró Tamás a jelölt.

„Megyei elnökként az a felelősségem, hogy a magyarságot megye szinten egybetartsam, hogy létrejöjjön az összefogás, hiszen sokan megpróbálják megosztani a magyar közösséget”– hangsúlyozta Kovács Attila. Rámutatott: az összefogás sikeres volt, mivel azokon a településeken, ahol nagy tétje van a polgármesteri tisztség megnyerésének, nem indítottak az EMNP részéről más magyar jelölteket az RMDSZ-es jelöltekkel szemben.

„Megemlíthetem Tatrangot, ahol nehéz lesz a megmérettetés, illetve Négyfalut, ahol Géczi Gellért jelöltünk nagy eséllyel indul a polgármesteri tisztségért, és itt nem indult más magyar jelölt. Brassó megyében egyezséget tudtunk kötni, és sikerült megvalósítani az RMDSZ-EMNP összefogást” – összegzett a megyei szervezet elnöke.