Az RMDSZ Brassó megyei szervezete jelöltjeivel igyekszik ellátogatni a megye minden magyarlakta településére azzal a céllal, hogy a választásokról és annak tétjéről beszélgessenek a helyi magyar közösségekkel. A megyei körúton részt vesz Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök, Tóásó Imelda, megyei tanácselnök-jelölt, Ambrus Izabella és Szakál András, megyei tanácsosjelöltek, Varga Nándor ügyvezető elnök, valamint Brassóban Barabás László, polgármesterjelölt és Toró Tamás, brassói tanácsosjelölt.

„Másfél hét van a választásokig. A tét nagy: a magyar képviseletünk megőrzése. Szórvány megyénkben nincs más út. Ahhoz, hogy a magyar közösségnek jövője legyen, kellő súllyal jelen kell lennünk az önkormányzatokban. Csak akkor lesz súlyunk, ha szeprember 27-én erőt mutatunk fel. Ezt mondjuk el minden alkalommal, amikor megtehetjük, hiszen csak együtt, a közösség támogatásával tudjuk ezt elérni” – mondta el a körút kapcsán Kovács Attila, az RMDSZ elnöke és megyei tanácsosjelölt.

Egyházközösségekről

Vasárnaponként a jelöltek jelen vannak az egyházi alkalmakon. Kovács Attila hangsúlyozta: „Egyházi vezetőink és az egyházközségek mindig belátták annak fontosságát, hogy ott kell lennünk az önkormányzatokban. Tudják, hogy mekkora súlya van a jelenlétnek, hogy a tét nagy. Értik, hogy csak a közösséggel együtt vagyunk képesek erőt felmutatni, így mindenkire szükség van”.

Barabás László, brassói polgármesterjelölt a brassói Jézus Szent Szíve Katolikus Templom udvarán Fáy Leó plébános felkérésére a vasárnapi szentmise után szólhatott a hívekhez: „a leaszfaltozott iskolaudvarok, a magyar rendezvények, a felújított közösségi házak és templomok mind az életünk részei, de emögött rengeteg munka van. A magyar képviselet ezt is jelenti. Ezért van szükség arra, hogy az RMDSZ-re leadott szavazatokkal lehetővé tegyük, hogy tovább dolgozzank képviselőink a közösségünkért!”. Ezúton is köszönetet mondtak az egyházvezetőknek és egyházközségeknek a mindenkori támogatásért, a közös törekvésért.

Gazdák támogatása

Kovács Attila, megyei tanácsosjelölt kiemelte, hogy nemrég találkoztak a Brassó megyei magyar gazdák képviselőivel. „A szervezet nevében támogatásáról biztosított Pünkösti Mihály, az egyesület elnöke és György Péter. A Brassó Megyei Magyar Gazdák Egyesülete az eredményes együttműködés és a közös jövőtervezés jegyében támogatja az RMDSZ jelöltjeit a választásokon” – részletezte a megyei RMDSZ-elnök. Mint elmondták, szükség van arra, hogy képviselőink ott legyenek a megyei önkormányzatban, hiszen így hatékonyabban tudják segíteni a gazdákat. Az RMDSZ vidékfejlesztési célokat is megfogalmaz a következő négy évre, miszerint segíti a gazdákat, az önkormányzatokat és a közbirtokosságokat a pályázati források elnyerésében, többek közt ingyenes tanácsadást indítanak, amely nagy költségektől mentesíti a gazdákat.

Iskolakezdés

Az iskolakezdésre készülve az RMDSZ minden szeptemberben azon dolgozik, hogy zökkenőmentesen induljon a tanév. Idén az Apáczai Csere János Iskola esetében a kis létszám ellenére sikerült elérni, hogy minden V-VIII. osztályos diák külön osztályban kezdje a tanévet. „Szórvány megyénkben a legfontosabb feladatunk a magyar iskolák és osztályok megtartása, ezért mindent megteszünk” – fűzte hozzá Kovács.

Emellett az RMDSZ a hosszabbított iskolai program beindításával is dolgozik Brassóban, erről egyeztettek Antal Annamáriával, az Áprily Lajos Főgimnzáium igazgatójával, Héjja Margittal, a 2-es iskola aligazgatójával és Rău Emőkével, a 15-ös iskola aligazgatójával. „A járvány miatt kihívásokkal nézünk szembe, de a gyerekek egészsége az első. Ezt figyelembe véve, mindent megteszünk, hogy megfelelő körülmények között indítsuk el a programot mindhárom brassói iskolában” – mondta el Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke, a program egyik helyi koordinátora. Az RMDSZ-nek köszönhetően több mint 300 előkészítő, első, második, harmadik és negyedik osztályos diák vehet részt az Iskola Alapítvány által működtetett országos programban Brassóból, és kap minden nap ingyenes ebédet, illetve pedagógusi segítséget a házi feladat elvégzéséhez. Továbbá készülnek az iskolakezdő tanszercsomagok, amelyet több mint 600 Brassón kívüli kisdiák fog kapni ajándékba.

Anyanyelvhasználat

A vidéki településeken is zajlik a munka, többek közt az anyanyelvhasználat terén van egy újabb jó hír. Kőhalomban több mint tíz év után újra a helyére került a háromnyelvű helységnévtábla a helyi RMDSZ-nek köszönhetően. Az RMDSZ megyei és helyi szinteken azon dolgozik, hogy a helységnévtáblákon és a megyehatáron levő üdvözlőtáblán megmaradjanak a magyar feliratok, hiszen ott a helyük. „Ott kell lennünk a megyei tanácsban, csak így tudjuk kiharcolni mindazt, ami közösségünknek fontos” – emelte ki Kovács Attila.

Nagymohán egy kisebb, de annál inkább élni akaró magyar közösség él, velük találkozott Kovács Attila. A Zsiberk községi tanácsban Gyerkes Sándor tanácsosjelölt továbbra is képviselni szeretné a nagymohai magyarokat. „Bodolán Csíki Kálmán polgármesterjelölttel, Dudás Jakab tanácsosjelölttel és csapatával, illetve a helyi közösséggel beszélgettünk. Bodolán pontosan ismerik a közösség problémáit. Eredmények vannak a hátuk mögött, tudják, hogy milyen tennivaló van, és állnak elébe. A helyi csapatot mi, megyei tanácsosok segítjük” – mondta el Szakál András, megyei tanácsosjelölt.

Keresztváron Ambrus Izabella képviselő a megújult csapattal beszélgetett terveikről. Szabó Szilveszter, jelenlegi tanácsos Virág Zsolttal és Orbán János Szilveszterrel együtt munkára vállalkoznak, és céljuk, hogy megtartsák vagy növeljék a tanácsosok csapatát, hiszen vallják, hogy ha minél többen vannak az önkormányzatban, annál inkább beleszólhatnak a közösséget érintő kérdésekbe. Tóásó Imelda és Varga Nándor Krizbán beszélgettek Iakab Árpád polgármesterjelölttel és a helyiekkel. Iakab Árpádnak konkrét tervei és megoldásai vannak a község problémáira, most vezetői szerepet vállalna, hogy hatékonyan segíteni tudjon az embereknek.

Kovács Attila és Tóásó Imelda Apácán jártak, ahol az RMDSZ egy erős tanácsosi csapattal indul a választásokon. „Az RMDSZ csapatának vannak eredményei, és még sok munka vár rájuk. A László István, helyi RMDSZ-elnök által vezetett megújult csapat kész közösségi feladatot vállalni. Az apácaiakat biztosíthatjuk arról, hogy ez a csapat, kiegészülve a megyei képviselőkkel, eredményesen fog dolgozni a községért” – hangsúlyozta Tóásó Imelda.

Botfaluban egy maroknyi magyar közösség él, de kitartó és törekvő. A község fejlesztéséről és jövőjéről határozott elképzeléseik vannak. Lázár Attila és Deák Albert helyi tanácsosjelöltek Botfalu fejlődését kívánjaák továbbra is támogatni, és mi, a megyei csapat segítségükre leszünk” – emelte ki Ambrus Izabella.

A körút kapcsán mindannyian azzal a kéréssel fordulnak a helyi közösségekhez, hogy támogassák az RMDSZ-jelöltjeit.

„Kérjük, szavazzanak az RMDSZ megyei tanácsosaira, polgármesterjelöltjeire, a helyi tanácsosokra, hiszen szeptember 27-én nemcsak a településeink jövőjéről döntünk, hanem a magyarok biztonságáról is szavazunk. Az RMDSZ-re leadott szavazatokkal biztosítjuk a magyar közösség biztonságát. A magyar közösség ügyei csak nekünk számítanak. Hiba lenne azt gondolni, hogy mások ezzel törődnek. Csak az választja a biztonságot és a fejlődést, aki az RMDSZ-re szavaz” – hangsúlyozta Kovács Attila.

A megyei RMDSZ-elnök kiemelte, hogy a jelöltek munkáját egy önkéntescsapat segíti, ezúton is köszönetet mondott nekik.