Beregszász, Budapest és Marosvásárhely nemzeti színházai mutatják be egy-egy előadásukat október 24-27. között a harmadik kiadásához érkezett brassói Magyar Színházfesztiválon. Az idei felhozatalt verses előadás, lírai koncert, stúdióelőadás és színészzenekari koncert is tarkítja, és várják a Cenk alá a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházat is, amelynek produkciójában Koltai Róbert játssza a főszerepet.

A fesztivál harmadik kiadására három ország nemzeti színháza érkezik Brassóba. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mellett két határon túli vendég is fellép: a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház egy koprodukcióban játszott előadásával, valamint a budapesti Nemzeti Színház, amely Tamási-darabot hoz a fesztiválra. Ez utóbbiak rendezője Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója. A nemzetik játékához társul Magyarország egyik legfiatalabb színháza, a tavaly Brassóban jelentős népszerűséget szerzett salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amelynek produkciójában a színészóriás Koltai Róbert látható majd.

Műfajok tekintetében is sokszínű lesz idén a brassói seregszemle: lesz krimi, zenés vígjáték, groteszk tragédia és példázat három felvonásban. Toró Tamás brassói önkormányzati képviselő, a Magyar Színházfesztivál főszervezője az idei felhozatalról elmondta: idén olyan műsort sikerült összeállítani, amely által Brassó fontos helyett szerzett magának az erdélyi magyar színházi fesztiváltérképen.

A seregszemlén idén is lesznek nagyszínpadi előadásokat kísérő programok és produkciók: a színház „brassói színeit” ünneplik a fesztiválkezdő előadással, amelyet Áprily Lajos Főgimnázium diákszínjátszó csoportja, a Grimasz egyik tagja adja elő József Attila verseiből. Ezt követi a Kovács András Ferenc verseiből összeállított koncert-előadás, a Jack Cole dalai. A pénteki fesztiválnap vendége a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagjai alkotta Loose Neckties Society zenekar, szombaton pedig Sebestyén Aba színész, rendező mutatja be Székely Csaba drámaíró „egyszerű történetét”, a Szeretik a banánt, elvtársak? címűt.

JEGYEK ÉS BÉRLETEK

A fesztivál nagyszínpadi előadásaira bérletek és jegyek válthatók ONLINE ide kattintva honlapon, valamint hétköznapokon az RMDSZ Brassó Megyei Szervezetének székházában. Ez utóbbi helyszínen a kísérőrendezvényekre is válthatók belépők. Az alábbiakban mellékeltük a négynapos fesztivál részletes programját.

 

RÉSZLETES PROGRAM

III. Magyar Színházfesztivál, Brassó, 2019. október 24-27.

Október 24., csütörtök

15.00 óra, Patria stúdióterme

Az én József Attilám – a Grimasz diákszínjátszó csoport fesztiválnyitó verses előadása

17.00 óra, Patria stúdióterme

Kovács András Ferenc: Jack Cole dalai (koncert-előadás)

Előadja: Fazakas Ernő, Márton Lóránt, Nagy Csongor.  

18.30 Fotótárlat megnyitója a 2018-as színházfesztivál fotópályázatának díjnyertes fotóiból a Drámai Színház protokolltermében

19.00 óra, Drámai Színház nagyterme

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata,

Agatha Christie: A láthatatlan hóhér „és már senki sem!” (krimi), Rendező: Gáspárik Attila

 

Október 25., péntek

19.00 óra, Drámai Színház nagyterme

Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház,

Hunyady-Márkus-Verebes: Lovagias ügy (zenés vígjáték), Rendező: Gaál Ildikó

22.30 Loose Neckties Societykoncert (a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeinek zenekara) a Social Pubban.

 

Október 26., szombat

16.00 óra, Arlechino Bábszínház

Yorick Stúdió, Marosvásárhely

Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? (egyszerű történet)

Előadja: Sebestyén Aba, Rendező: Sorin Militaru

19.00 óra, Drámai Színház nagyterme

Budapesti Nemzeti Színház – Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház – Zsámbéki Színházi Bázis, Zelei Miklós: Zoltán újratemetve (színmű), Rendező: Vidnyánszky Attila

 

Október 27., vasárnap

19.00 óra, Drámai Színház nagyterme

Budapesti Nemzeti Színház,

Tamási Áron: Vitéz lélek (példázat három felvonásban), Rendező: Vidnyánszky Attila