Ma, a Mártírok Napján emlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharc, illetve a II. világháború áldozataira, minden anyaországi és erdélyi mártírra, akik a magyar szabadságért szót emeltek, vállalva a megróvást, a börtönt, az üldözöttséget és a halált.

Ma büszkeséggel emlékezünk a brassói ifjakra, akik 1956-ban megalapították az EMISZ-t, vállalták a nehézségeket és meghurcoltatást. Megtiszteltetés, hogy ma köreinkben köszönthetünk ’56-os túlélőket, a Brassó megyei EMISZ élő tagjai.

’56 őszén Romániában sokan kiálltak a magyarországi forradalom eszméi mellett – így segítették a szabad és demokratikus Európa fejlődését. Az erdélyi magyarok körében is felgyúlt a forradalom lángja, amely sokakat annyira feltüzelt, hogy életüket adták a szabad magyar országért.

A brassói Reménység Háza falán 111 név áll. Ők azok, akik 1956 őszén megalapították az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét vállalva ezért a nehéz börtönéveket és az azt követő megtorlást. Mindannyiukat tisztelet és elismerés illet az áldozatos magatartásért, amelyet a magyar haza védelmében tanusítottak.

Az egykori 2-es számú fogolytábor utolsó tömegsírja fölött található emlékmű mellett emlékezünk a haláltábor áldozataira. Ez a hely az emberek kínjait őrzi. Itt, ebben a csendben nehezen fogjuk fel a jajszavaktól hangos múltat. Ez a múlt legyen megerősítő és ösztönző a jelenben.

Elődjeink megpróbálták lerázni magukról a bilincset, megpróbáltak szembe szállni az igazságtalansággal és az embertelenséggel – mindezt azért, hogy nemzetünk szabad legyen. A ma Romániában élő magyar kisebbség szabadsága sok szempontból hiányos, ezért is fontos, hogy a jelenünk sajátos szabadságharcait felismerjük és eszközöket keressünk. A forradalmárok kezében eszköz volt a szó, és annak végtelen erejével szálltak harcba. És végül a szó volt, amiért szenvedésre ítélték őket. A szó, amivel szabadságért kiáltottak.  A magyarok vérrel, börtönbüntetés letöltésével, hányódással adóztak, hogy megmutathassák a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodást.

Ma, 2018-ban talán más értéke van a szónak. Jellemzően a hangos szó érvényesül, sokszor következmények nélkül. Viszont mi, a Szövetség képviselői, készek vagyunk hangosan és határozottan szólni, mikor kisebbségünket meg kell védeni, mikor jogainkért kell harcolni. Ezen felül készek vagyunk cselekedni is: elkötelezetten és felelősségteljesen. A centenárium évében igyekszünk minél többször elmondani, hogy előremutató párbeszédet kezdeményezünk a román társadalommal azért, hogy magyar kisebbségünk jobban éljen. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de lehetőségünk van a jövőt közösen tervezni. Beszéljünk arról, hogy mi történt száz év alatt a nemzeti kisebbségekkel, milyen helyzetbe kerültünk 2018-ban, kik vagyunk, hová tartunk, mit szeretnénk, mit várunk el a többségtől. Ezt a mi felelősségünk elmondani és kérni. Ezért mi kell tegyünk, ezért itthon is kell tegyünk, mert mi vagyunk, akik itthon, Erdélyben és Barcaságban szorosan együtt élünk a többséggel. A múlt tanulságait felhasználva, együtt kell a jövőt építenünk.

Azok, akik a szülőföldért, a hazáért, a nemzetért dolgoznak, az utókor legnagyobb tiszteletét érdemlik. A mai napon emlékezzünk azokra, kik szóval, tettekkel, emberfeletti felelősségvállalással álltak ki a magyar szabadságért. Emlékezzünk büszkeséggel a brassói ifjakra és az elhunyt foglyokra. Azokra, kik félelmet nem ismerve, határtalan hittel szívükben áldozták fel életüket a magyar nemzetért. Gondoljunk rájuk mély tisztelettel! Vegyük örökbe bátorságukat és hitüket, hogy a jelenben is cselekedni tudjunk!

Őrizzük meg nemzeti mivoltunkat, egyházunkat, iskoláinkat, tartsuk fent és éltessük a magyar közösséget! Méltó emlékezést kívánok!

Varga Nándor beszéde elhangzott 2018. november 4-én Brassóban a Reménység Házánál, illetve ugyanaznap Földváron a Mártír-napi megemlékezéseken.